technikai elemzés

Túladott papírok fűthetik az emelkedést - Technikai elemzés

Ismét a korábbi csúcsokhoz érkeztek a tengerentúli indexek itt azonban megtorpant a feltámadás. A további emelkedést a DOW komponensek között található néhány túladott papír fordulása fűtheti. A hét utolsó kereskedési napján a Coca-Cola és a HP mellett az AT&T grafikonját elemeztük.

Útelágazódáshoz ért a dollár - Technikai elemzés

Lelassulhat a dollár tendenciózus gyengülése a főbb devizapárokkal szemben, így olyan kereszteket vizsgáltunk meg, melyeken kedvező hozam kockázat arányú belépési pontokat találtunk. Mai elemzésünkben a dollár fonttal szembeni és a kanadai dollárral szembeni mozgását vizsgáltuk.

Ezekben a papírokban vétellel érdemes próbálkozni - Technikai elemzés

Mintha újból éledeznének a piacok, volt olyan papír, mely már tegnap új lendületet kapott, van amelyik még küzd ellenállásaival. Mai cikkünkben ilyen papírokból szemezgettünk, a Richter és a Lufthansa mellett az Allianz grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben.

Hol érdemes majd újra OTP-t venni?

Már éppen kezdett jól kinézni az OTP grafikonja, de a mai fundamentális hír tönkretette a bika több heti, fáradságos munkáját. A papír minden lehetséges támaszszinten kőként hullott át, azonban ahogy a fák nem nőnek az égig, az árfolyam sem eshet örökké. Alábbi cikkünkben a fordulásra alkalmas technikai pontokat vizsgáltuk meg a grafikonon. A kockázat jelenleg magas, így csökkentett pozícióméret mellett érdemes csak vétellel próbálkozni!

A techszektor lemaradó, a bankok kilőttek - Technikai elemzés

Az utóbbi időszakban a technológiai szektor alul, míg a pénzügyi szektor felülteljesítését láthatjuk, ez pedig jól megmutatkozik a grafikonok állapotában is. Mai elemzésünkben a Nasdaq 100 mellett a Deutsche Bank és a Commerzbank grafikonját vettük részletesebb vizsgálat alá.

Kevés hiányzik egy nagyobb német eséshez - Technikai elemzés

Bár a tengerentúli indexek még egészséges képet festenek, a német papírok között találunk olyat, mely akár komolyabb eséssel is szembesülhet. Mai elemzésünkben az S&P 500 mellett a K+S és az Infineon grafikonját vizsgáljuk meg részletesebben.

A héten is az euró dominálhat - Technikai elemzés

Tovább folytatódhat az euró erősödése a főbb devizákkal szemben. Az európai fizetőeszköz dollárral és ausztrál dollárral szemben árfolyamgörbéken találtunk olyan ellenállásokat, technikai szinteket, melyek áttörésével folytatódhat a rali, ezek jó beszállási pontként szolgálhatnak.

Megvolt a kitörés, merre tovább, OTP?

A magyar papírok közül csak az OTP és az Egis tudta áttörni ellenállásait az előző héten, így ettől a két papírtól várhatunk további menetelést a héten, "egyedül" viszont nehéz lesz ralizniuk, a többi nagy erejére is szükség lenne. Mai elemzésünkben a két ralizó részvény árfolyamgrafikonján keresünk korrekció esetén megjátszható beszállási pontokat, emellett a DAX árfolyamgörbéjét vizsgáltuk meg.

Eljött a fordulat ideje? - Technikai elemzés

Több papír is ideális támaszszintekről veheti ismét északnak az irányt, sőt olyat is találhatunk a grafikonokat böngészve melyek már lendületesen elrugaszkodtak a kedvező beszállási pontokról. A hét utolsó kereskedési napján az Allianz és a Deutsche Bank mellett a Caterpillar grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben.

Megnőtt a korrekció esélye - Technikai elemzés

Egy közelebb járunk a fontos támaszszintekhez, melyek letörésével korrekció indulhat a piacokon, sőt néhány részvény és index már megindult ezen az úton. Mai elemzésünkben a DAX és a Nasdaq mellett a Chevron grafikonját vizsgáltuk meg.

Már ma érdemes lehet megvenni az Apple-t

Bár az utóbbi napokban inkább az eladók dominálták a piacokat, mégis akadnak olyan instrumentumok, melyek már most vagy hamarosan kedvező vételi lehetőséggel kecsegtetnek. Mai elemzésünkben az Apple és a Heidelbergcement mellett a grafikonját vizsgáltuk részletesebben.

Fogyóban a piacok lendülete - Technikai elemzés

Rosszul kezdték a hetet a piacok és több olyan részvényt is találtunk, melyek már korántsem festenek egészséges képet, alább ezekből szemezgetünk. Ma a Daimler és az MAN mellett a BASF grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben.

Csengetett Mylord? - Inas a kereskedésben!

A leggyakoribb kereskedési hiba a nem megfelelő kockázatkezelés, illetve a figyelmen kívül hagyott pozícióméretezés. Ezen tényezők elhanyagolása erősen megkérdőjelezi, hogy a trader képes lesz-e profitábilis kereskedést folytatni.

Inog a talaj a font alatt

Komoly megingással kezdte a hetet a font, mely egyes devizakereszteken már igen közel került az első támaszszintek letöréséhez, míg más devizákkal szemben még tartanak ezek a szintek. A szigetország fizetőeszközének mozgását a dollárral és az ausztrál dollárral szemben vizsgáltuk meg.

A támasz kitartott, rég látott szintekig emelkedhet az OTP

A hazai piac legfontosabb papírjai fontos ellenállások áttörése előtt állnak, melyek leküzdésével jellemzően 10%-os (esetenként még nagyobb) rali indulhat a következő technikai szintekig. Azonban nem csak idehaza, de a tengerentúlon is fontos akadályokkal küzd az egyik mérvadó index. Az OTP és a BUX mellett a Dow Jones grafikonjának vizsgálatával indítjuk a hetet.

Megáll-e a jen gyengülése? - Technikai elemzés

Két fontos devizával szemben is gyengülő pályára állt a japán fizetőeszköz kérdés, sikerül-e áttörni a betonfal keménységű ellenállásokat, melyek a dollárral és az angol fonttal szemben akadályozzák a távol-keleti deviza hanyatlását?

Áttörhet az OTP-MOL-Egis triumvirátus - Technikai elemzés

Az elmúlt napok korrigáló oldalazó mozgását követően a hét utolsó kereskedési napján újra olyan szintek közelébe kerültek a vezető hazai részvények, melyek áttörése esetén újabb emelkedő hullám alakulhat ki. Mai elemzésünkben a MOL, az Egis és az OTP grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben.

Maradunk-e a sávban? - Technikai elemzés

Az euró egyértelmű trendszerű mozgásával szemben vannak olyan devizapárok, melyek inkább sávszerű mozgást végeznek, így alábbi cikkünkben olyan instrumentumokat mutatunk be, ahol a sáv szélénél kedvező hozam/kockázat aránnyal vehető fel vételi vagy eladási pozíció. Mai elemzésünkben az ausztrál dollár japán jennel szembeni mozgását valamint a font új-zélandi dollár keresztet vizsgáljuk.

Aki lemaradt, annak ezekbe a papírokba érdemes beszállni! - Technikai elemzés

Bár a piacok szinte hetek óta képtelenek érdemi elmozdulásra, egyedi részvényekben mindig adódnak újabb és újabb lehetőségek a kedvező hozam/kockázat arányú beszállásra. Mai elemzésünkben a Microsoft mellett a Caterpillar és a Walt Disney grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.